Próbáltál már ANYAKÉNT

érték- (és pénz!) teremtő, alkotó munkát végezni?
ÁLMOKat nem feladni, CÉLOKat megvalósítani?
Óhhh, jöjj, Gazdag, Szabad, Kreatív Élet!
De hogyan, a retkesfülű kismanóba..., ennyi gyerek mellett?!!!

2010. január 15., péntek

Könyvterjesztés - Irány a könyvesbolt! Vagy mégsem?

Természetesen nagyon szerettem volna, ha a Szoptass ügyesen! az ország minden könyvesboltjában rögtön ott díszeleg a kirakatban és a kismamáknak szóló polcokon. Erre azonban az első 500 példány nem lett volna elég. Meg nem is kapkodtak utánam a nagykereskedések - hiszen azt sem tudták, hogy létezem. :) A megoldás:



Első nekifutásra kizárólag én értékesítettem, direkt a könyvnek készült honlapon keresztül.
Nem én készítettem, mert nem értek a technikai dolgokhoz, (erre ott van kedves Koch Máté  néptáncos, népzenész barátunk, aki mellesleg informatikus, és van egy honlapkészítő stúdiója.) Viszont én találtam ki az egészet! Dizájnt, felépítést, szerkezetet, és a szövegeket. Akkor még csak az ösztönemre és a józan paraszti eszemre hallgathattam. Nem végeztem beható tanulmányokat weboldal-készítés ügyben. (Nemsokára módosítások is lesznek rajta, éppen ezért...)

A lényeg elsősorban az volt, hogy "működjön", azaz felkeltse az érdeklődést, vágyat ébresszen a látogatókban a könyv birtoklására :), azaz elvezesse a neten keresgélőket a vásárlásig, azaz le is lehessen adni a rendelést! (Az, hogy a honlap híre hogyan jut el a "célközönséghez", a marketingről szóló bejegyzés témája lesz. Ennek szükségességét ugyanis elég hamar megtapasztaltam  - amint kifogytak a rokonok, barátok, iwiw-es és más kismama ismerőseim.)

Miért jó a saját honlapon keresztüli értékesítés?
  • A bevétel teljes egészében az enyém, így a legnagyobb a nyereség. 
  • Közvetlen kapcsolatot lehet kialakítani az olvasókkal. Megoszthatják gondolataikat, tapasztalataikat a könyvvel kapcsolatban, melyeket a honlapon fel is használhatok vevővéleményként. Ez nagyon fontos, mivel ezzel inkább tudok bizalmat ébreszteni az új látogatókban, mintha magamat dícsérném.
  • Megkapom a megrendelők elérhetőségét, így tájékoztatni tudom őket az újabb fejleményekről. Természetesen, szigorúan csak az ő beleegyezésükkel! A kéretlen levélreklám büntethető!
  • Egy idő után folyamatosan, automatikusan is érkeznek a vevők.
Mik a saját honlapon keresztüli értékesítés hátrányai?
  • Én adminisztrálok, én számlázok, én könyveltetek. 
  • Én vagyok az ügyfélszolgálat is. Ez most még nem jelent nagy terhet, de remélem hamarosan igen! :)
  • Folyamatos marketingre van szükség - ráadásul eltelik egy bizonyos idő, mire a munkának látszata lesz..
  • Sokan még mindig szeretik kézbe venni a könyvet vásárlás előtt. Forgatni, belelapozni...
  • Nem vetekszik az országos terjesztéssel - aminek lényege a hatástöbbszörözés. (Meg presztizs :), és jobban szem előtt van az ember...)
Tehát mégis irány a valódi könyvesbolt!

Egy gyors teszttel kezdtem. Bevittem Kaposváron pár példányt egy forgalmas helyen levő kis magánkönyvesboltba, (20% jutalékot sikerült kialkudnom), egy gyógyszertárba, és egy gyerekruha boltba. Elég hamar elvitték őket. Úgy gondoltam, akkor jöhet az Alexandra!

Ám az ország legnagyobb könyvterjesztőjéhez nem egyszerű bekerülni!

- mondták az okosok, és azon ismerőseim is, akik közvetlen munkakapcsolatban állnak ezen óriással.
- A közvetlen megkeresésekre nem is reagálnak. Egykönyves szerzővel, aki ráadásul nem is beszállító, szóba sem állnak - mondták ők.
Írtam azért kitartóan az e-maileket - tényleg válaszra sem méltattak.
- Be kell valahogy csempészni a belistázandó kiadványok közé, akkor eljut a beszerzési vagy az értékesítési vezetőhöz - hangzott egy jószándékú tipp. Harmadik lépcsős "ismerősön" keresztül, aki egy kis kiadónál dolgozik, ez sikerült is. Elvileg célba ért - válasz nem jött.
- Majd én beszélek XY-nal! -ígérte egy bennfentes ismerősöm. Kiderült, nem eléggé az...

Akkor legalább a Bookline! - gondoltam. Felhívtam a honlapon található telefonszámot. Egy kedves férfiemberrel sikerült beszélnem, de sajnos ők is csak úgy fogadnak könyvet, ha egy nagyobb beszállítótól érkezik. Külön nem könyvelnek csak nekem... De ha sikerül szerződést kötnöm valamelyik nagykerrel, azonnal szóljak, és felveszik a készletbe! Köszi...

Kezdtem begurulni. Mi az, hogy levegőnek néznek! Nem az a típus vagyok, aki hagyja magát. Gondolj, gondolj.... És egyszer csak beugrott. Szégyelltem magam, hogy eddig nem jutott eszembe, annyira evidens!

Mire való a telefon?

A távolsági ügyintézés máig leghatékonyabb eszköze! Itt nem lehet kibújni a válasz alól! Már hívom is a beszerzési vezetőt! Miért ne? Ugyanolyan ember, mint én. Na persze, hívnám, csak éppen nincs megadva a száma a honlapon. Sebaj! Hívom az ügyfélszolgálatot. Határozott hangon bemutatkoztam, mint a Palmimar Kft. ügyvezetője (elvégre az volnék), s kértem a beszerzési vezető elérhetőségét. A készséges alkalmazott azonnal meg is adta a nevét és a telefonszámát. Ennyi. :) Hurrá! Nagy levegő, összeszedett gondolatok, zöld gomb. (Mert mi a legroszabb, ami történhet? Hogy nem jön össze.)

Szerencsére a beszerzési vezető egy roppant kedves, segítőkész hölgy. Egyből megtetszett neki a téma. Az ő nevére címzett e-mailt, azaz szakszóval kiajánlást kért. Ez egy legfeljebb egyoldalas A/4-es méretű  szöveg, melyben le kellett írnom a könyv paramétereit, rövid bemutatását, és hogy szerintem  kinek és miért lesz jól eladható a könyv. Rákényszerített, hogy rövid legyek - életemben először sikerült! (Nem 8-as betűmérettel:))

Pár nap múlva érkezett is a megrendelés! Mégis az a biztos, amit maga intéz az ember! (Vagy jól kell kiszervezni...) A vicces az volt, hogy aznap délután telefonált a kiadóban levő, ismerősöm ismerősének az ismerőse, hogy miért nem szóltam, amiért bevették a könyvem. Nem értettem, miért kellett volna. Aztán kiderült, hogy pont aznap kapta meg az értékesítési vezető is az ő kiajánlását, és be akarta venni, de az én magánakcióm megelőzte. Így megúsztam egy adag jutalék leemelését a kiadó részéről!

Szerencsére a szerződés megkötése még időbe telt, így a nyomdában időre elkészült a második, javított kiadás. Pontosabban csak utánnyomás. Ez nem mindegy. Ha aprók a változtatások, nem kell új ISBN. Hogy ez mit jelent, megnézheted az OSZK honlapján a Kötelespéldányok,  ISBN, stb-re kattintva.

Persze nem rendeltek túl sokat, de legalább a csomagtartóban le tudtam vinni a pécsi raktárukba. :) Szállítólevelet írtam, és persze kell tudnom számlát adni. Utána azonnal hívtam a Bookline-t. Két nap múlva már fent volt a bookline.hu-n. 

Aztán ugyanezt eljátszottam a Lírával. Egy-két telefon, és el van intézve. (Életem eddigi legnagyobb húzásánál is ez vált be, de erről majd máskor!)

A könyvesbolti értékesítés előnyei:
  • "Igazibb" a könyv.
  • Országos hálózat, széleskörű jelenlét.
  • Adminisztráció, ügyfélszolgálat, marketing nem az én feladatom.
  • Könnyen megtalálható a kismamáknak szóló polcokon. Szerencsére nem nagy a konkurencia.
  • Sok internetes könyváruház katalógusában is megtalálható a nagykerek révén - itt nagyon könnyű rátalálni, ha valaki szoptatás témában keres.
A könyvesbolti értékesítés hátrányai:
  • Legnagyobb hátrány a nagy jutalék, amit az értékesített példányok után visszatartanak a terjesztők. Ez az Alexandránál a fogyasztói ár 55%, a Líránál 50%-a. Durva...
  • Fogyásjelentés havonta - addig tűkön ülsz!
  • 50 ezer Ft alatt csak 3 havonta van elszámolás, a kifizetésre pedig még 2 hónapot kell várni ...
Remélem, végül több előnye lesz, mint hátránya. (Szépirodalmi mű esetében már nem lennék ilyenoptimista. Persze azért arról sem mondtam le... pár év múlva talán nekiállok:))

A Lírától pár napja érkezett az első elszámolás az eddigi három hétről - egy kis zsebpénz :)
Az Alexandrától 20-áig kell megkapnom... Ez 2 hónapnyi forgalmazás - megőrülök a kíváncsiságtól!

Persze tenni is kell azért, hogy bekerüljön a köztudatba a könyv. Na ez a marketing feladata. Hogy én hogyan csináltam, és csinálom, elmondom a következő bejegyzésekben.

9 megjegyzés:

  1. Ügyesen csináltad, csak így tovább! TE vedd kezedbe a dolgok intézését!

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikusan összeszedted a lényeget és irányt mutatsz! Szuper!

    VálaszTörlés
  3. Szuper vagy! Idáig mennyi könyv ment el összesen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1500 példány készült összesen, és kétszázvalahány van még :D.

      Törlés
  4. Kedves Gyöngyvér!
    ...és kaptál valaha pénzt az Alexandrától (Pécsi Direkt)?
    Az én kiadómnak több millióval tartoznak, ezért nem fizetnek nekem sem.
    Szép napot!
    Nóra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nóra!
      Igen, nekem mindig időben fizettek -. igaz, ugye, hogy csak pár ezer forintról volt szó havonta. :) Ja, egyik évben volt, hogy csak év végén fizettek egyben, de az is százezer alatti összeg volt. Most pedig már nincs náluk a könyvemből. :)

      Törlés
  5. Szervusz!

    Én is kiadás előtti elsőkötetes szerző vagyok, novelláskötetem jön ki az idén. Épp terjesztőket szeretnék keresni, ezért nagyon hasznos volt elolvasni, hogy Te hogyan csináltad! :) Köszönöm a tippeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit :) Nekem is jó volt ezt újraolvasni 6 év távlatából- hihetetlen mennyire elfelejti az ember, hogy indult...

      Törlés
  6. Nagyon vigyázzon mindenki a Lilli kiadóval. Kettő regényt adattam ki velük, de teli helyesírási hibával. Mellé rosszul lett megtervezve, de nekem emailban mást küldtek el. Amikor feljelentettem azonnal másik telephelyet választott és letagadtatta magát a vezető. Nagyon drágán csinálta meg a Lilli a két elfuserált könyvet és mellé pofátlanul szemtelen hangnemet ütött meg a tulajdonos. Tehát vigyázzon mindenki aki a Lillivel akar üzletet kötni, aljas egy pénznyelő banda.

    VálaszTörlés