"Mikor sógornőm gyermeket várt, nekem már két fiam volt. A másodikat éppen szoptattam. Sógornőm édesanyja, kedves anyósom, (akit egyébként mindannyian nagyon szeretünk) iszonyatosan lelkes volt amiatt, hogy én ilyen fantasztikusan ügyesen tudok szoptatni, milyen rengeteg és milyen „erős” tejem van. Látva kezdeti küszködésemet, fájdalmaim és kudarcaim közepette is kitartó próbálkozásomat, olyan ámulattal és elismeréssel nézte, ahogy szoptatok, mintha ez valami természetfölötti csoda lenne, és én mindenki másnál nagyobb áldozatot hoznék gyermekemért, az ő szemefénye unokájáért. Mesélte is mindenkinek, micsoda menye van! Pedig hát én semmi különöset nem tettem, csak szoptattam, mert számomra újszülött gyermekem táplálásának ez volt az egyetlen lehetséges módja. Ez a természet rendje. Meg sem fordult a fejemben, hogy feladjam, csak mert először, (sokáig) nem ment, vagy mert fájt.
De anyósom szemében hős voltam. Persze olyan hős, aki szerencsésen örökölte a szoptatási képességet. Mert ő, annak idején, sajnos, nem tudott szoptatni. Illetve csak pár hétig. Azután, a kor szellemében, pótlást kellett adni, egyre többet, a tej meg szép lassan egyre kevesebb lett, majd elapadt. Hogy más módszerrel valószínűleg tovább szoptathatott volna, arról ma már nem érdemes vitatkozni. Sajnos, a szoptatást korán abbahagyó anyukák többsége meg van róla győződve, hogy neki kevés, vagy „gyenge” teje van, „alkalmatlan” formájú vagy nagyságú a melle, és ez ellen nem is lehet tenni. Így született, bele kell törődni. Pedig akinek egyszer már jött pár csepp teje, és egészséges a babája, az szinte biztosan fog tudni szoptatni!
Minden a hozzáálláson múlik. Ha tudjuk, mire számítsunk valójában, ha mindig kéznél van a segítő és bátorító szó, akkor egészen biztos, hogy sikerülni fog. Ha viszont rossz tapasztalatokkal, kétkedéssel és határozatlansággal találkozunk, vagy egyenesen ellenállással, akkor az rossz tapasztalatokhoz, kétkedéshez, határozatlansághoz és ellenálláshoz vezet, ami biztos kudarcot eredményez.
Majdnem így járt sógornőm is, mert akaratlanul is átvette anyósom félelmeit, aki attól rettegett, hogy ha ő nem tudott szoptatni, akkor lányának sem fog sikerülni. Merthogy az ilyesmi, ugye, öröklődik. Az én édesanyámból dőlt a tej, egyértelmű, hogy belőlem is. Őneki nem volt elég teje, a lányának sem lesz. Logikus. Sógornőm becsületére legyen mondva, annak ellenére, hogy arra rendezkedett be, hogy csak pár hétig vagy hónapig tud majd szoptatni, elhatározta, hogy mindenáron megpróbál majd kipréselni magából legalább pár csepp tejet, az immunanyagok miatt. Ez a fogadalma, utólag, nagyon viccesnek tűnik. Végső megoldásként egyszer még ketchuppal is bekente a mellét, hogy mindenevő, csupa izom, örökmozgó nagy-kisfia felhagyjon végre a szopizással. Bebizonyosodott, hogy a szoptatással kapcsolatos, előre megfogalmazott és átélt aggodalmak teljességgel alaptalanok. Pedig császárral szült, és a kisfiát születése után lélegeztetni kellett …
A szoptatós történet alakulhatott volna az előre megírt forgatókönyv szerint is, mint egy másik rokonunknál, ahol a „családi örökség” végül meghiúsította a szoptatás kiteljesedését.
A másik véglet az, amikor a leendő anyuka biztosra veszi, hogy minden idilli lesz, már a kezdetektől. Amikor aztán szembesül a nehézségekkel, azokat saját kudarcaként fogja fel, elkeseredik, és feladja.
Büszkeséggel és örömmel tölt el, hogy sógornőm szoptatási sikersztorijához én is hozzájárulhattam. Mégpedig úgy, hogy a folyamatos „Meg tudod csinálni!” szlogen ismételgetése mellett nekiálltam átírni a forgatókönyvét egy vidám kis füzetbe, és amikor készen lett, a kezébe nyomtam. Ő becsülettel elolvasta, kétszer hangosan is, hogy a pocak-lakó is hallja, mihez tartsa magát, ha megszületik.
Így készült el ez a könnyen áttekinthető, minden fontos, a gyakorlatban alkalmazható, de csak „felhasználói szintű” ismereteket tartalmazó kiadvány, a teljesség és a szakmai mélységek igénye nélkül.
Egy vékony könyv született a szoptatásról, melyből megtudhatod mindazt, amire egy aggodalmakkal teli, néha elkeseredő kezdő anyának szüksége lehet ahhoz, hogy elhiggye: Igenis, ő is meg tudja csinálni! (...)
Amit ebben a könyvben leírtam, nem újdonság. Valószínűleg Neked sem. Semmi extra, ezeket eddig is tudtad. Csak leírtam összeszedve, röviden, hogy egy helyen legyenek, ha bátorításra van szükséged.
Hogy lásd, a rengeteg kérdésre valójában mindig ugyanaz a pár válasz adható. Hogy elhidd, a szoptatás tényleg egyszerű. Ti is meg tudjátok csinálni. Te és a babád. Mert ez közös tevékenység. A szülés-születés után ez a második, szép, hosszú kaland, amelyben egymásra vagytok utalva. És ez az egészben a legszebb. Egymás nélkül semmire sem mentek, együtt viszont minden sikerül. Babád előnye az, hogy ő nem aggódik. Neki minden természetes. A te félelmed, tanácstalanságod az, ami akadályt jelenthet.
Sógornőmnek erőt adott a füzet, segített lerombolni a gátakat. Ezen felbuzdulva kölcsönadta más, szoptatási nehézségekkel küzdő, vagy kishitű újdonsült anyukáknak is. Náluk is működött. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy megjelentessem könyv alakban. Mert most Te következel. Azaz, Ti következtek! (...)"
Az üzleti szándék, hogy ebből valami pénz is kerekedhet, az elején még nem nagyon foglalkoztatott. Elég volt a tudat, hogy segíthetek másoknak, hogy a könyvem révén olyan baba is anyatejhez juthat, aki enélkül esetleg tápszeren nőtt volna fel.
Azóta nagyon sok visszajelzés érkezett írásban és szóban is, hogy ez így is lett. Ha csak egy ilyen eset lenne, már megérte volna! El kell, hogy büszkélkedjek, nemrég egy olyan anyukának jelentett fordulatot a könyvem, akinek két hónapig nem volt teje. A könyv hatására elkezdett szoptatni, mára tejadó anya, aki másoknak is juttat a tejéből! Felemelő érzés...
A megvalósítás során viszont, ahogy tisztázódtak az előállítási költségek, rájöttem, hogy annyira nem vicces ez a "ismert szerző leszek" hóbort, mert rámegy a gatyánk... Utána kellett járnom, rengeteget tanulnom - már megint - mit, hogyan érdemes csinálni, hogy a szerzői jogokat (azaz végső soron a bevételt) is magamnál tartsam, és a nyomdai, terjesztési, és marketing költségekbe se rokkanjunk bele.
A megoldás: házi módszerekkel, profi végeredmény.
(folyt. köv.)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése