Próbáltál már ANYAKÉNT

érték- (és pénz!) teremtő, alkotó munkát végezni?
ÁLMOKat nem feladni, CÉLOKat megvalósítani?
Óhhh, jöjj, Gazdag, Szabad, Kreatív Élet!
De hogyan, a retkesfülű kismanóba..., ennyi gyerek mellett?!!!

2009. december 18., péntek

Miért szeretjük annyira?

Mert minden benne van. Finom... és illatos. Narancs, fahéj, szegfűszeg és méz. Mert a készítése családi program. A legkisebbek is imádják nyújtani, szaggatni, díszíteni. Mazsolával, hántolt tökmaggal, mogyoróbéllel, napraforgómaggal - felét egyenesen a szánkba. Majd izgatottan várjuk, amíg sül, szép aranybarnára. Kié lesz a legszebb? A gyerekeknek a sajátjuk, nekem az övék... Másnap a cukormáz. A figurákra is jut azért...
A gyerekek arcán büszkeség, öröm. Önfeledten végzik az alkotó kreatív munkát, közben szól a Kaláka, ők énekelnek. Kitartó munkájuk eredményét végül szívfájdalom nélkül azonnal befalják!

Éjjel, (mikor máskor?) állhatok neki újra! Mert mézeskalács az kell! Ajtóra, ablakba, falra, fára...



Van egy bevált receptünk:

2009. december 15., kedd

Mostanáig halogattad, hogy új életet kezdesz? NE pont most vágj bele!

Pont én mondom...
De nekem már mindegy, annyira benne vagyok, hogy magától visz előre a lendület! Olyan fázisba értem, ahol az agyam magától pörög...


De ha Te még nem tartasz itt, azt javaslom, várj még pár hetet a megvalósítással! Miért mondom ezt? ...

2009. december 14., hétfő

Van kismama ismerősöd? Szeretném őt (is) megajándékozni!

(Egy kis kitérő, így karácsony közeledtével...)

Mikulás és karácsony táján ajándékáradat lepi el a kisgyerekes családokat – persze szinte minden a gyerekeké! Apukának talán sikerül elcsenni egy fél csokimikulást, de ki gondol a család lelkére, a kismamára?...

2009. december 12., szombat

Szeretsz dolgozni? Neem?! Nem hiszem!

Szerintem biztosan arra gondoltál, hogy munkába járni nem szeretsz, és ott olyan tevékenységet végezni, aminek nem látod a hasznát, és nem találsz benne örömöt. Olyat, amit kötelezően szabtak ki rád, ami egysíkú, unalmas, és nem tudod, miért pont neked kell ezt csinálni... Ráadásul napi 8-9-12 órában...  A munkahelyi semmittevés talán még ennél is rosszabb. Leszívja az energiád, bosszant, hogy itt lopod az időt, miközben telnek az órák/napok/ hetek/ évek... A nap végére így is, úgy is, fizikailag és szellemileg is elfáradsz, lelombozódva érsz haza, alig marad erőd a családra, örülsz, ha lerogyhatsz valahová...

Pedig "a kemény munka csak akkor jelent gyötrelmes rabságot, ha nincs értelme" - mondja Malcolm Gladwell kanadai író, szociológus, és szerintem igaza van.  

A "jó" munka...

...a munka nemesít!

"Ébresztő!"
"Miéért?"
"Mert reggel van! Munkára fel!"
"De hát miért?"
"Mert a munka nemesít!"


Én megértem Bobeket! Felkelni nehéz. Főleg, ha dolgozni kell menni. Azaz a munkahelyre, illetve egyáltalán el otthonról.

Mert hát szép, szép Bob filozófiája, de azért lássuk be, nem a leghatékonyabb módját választotta az önnemesítésnek. Eltervezett valami hasznosnak vélt tevékenységet, gondolta, még jó pénzt is fognak kapni érte, magával rángatta Bobeket, és mi lett belőle?...

2009. december 10., csütörtök

Miről is szól ez a blog?

Amikor nem is olyan régen, az akaratom ellenére kezembe nyomott pár üzleti könyv hatására rájöttem, hogy máshogy is lehet élni, mint ahogy azt eddig láttam és (tanárgyerekként, majd tanárként) természetesnek vettem - a munka-spórolás-munka-lopottórák-munka-egyhétnyaralás-munka körforgásában, majd, a szerény nyugdíjas évek nyugalmában, azonnal neki akartam állni a megvalósításnak. 

Ugyanis hirtelen szörnyű elégedetlen lettem az eddigi és az eljövendő :) életemmel, és úgy éreztem, Kiyosaki (róla később bővebben, de talán már hallottad a nevét...) tönkretett azzal, hogy felnyitotta a szemem. Vége a lelki békémnek. Most egyszerre ijesztőnek tűnt a gondolat, hogy az ÉN életem, ami nekem itt a Földön adatott, sodródva, a körülmények béklyójában, mások akaratának engedelmeskedve teljen el.  Addig nem nyughatok, míg ki nem török a mókuskerékből, és meg nem valósítom az álmaimat! (Ezek ugyan még elég homályosan derengtek, de ez akkor nem zavart...)

Rájöttem, hogy...

2009. december 7., hétfő

Na, mikor mész vissza dolgozni?

Ezt a kérdést egyre többször teszik fel a rokonok, barátok, közeli és távolabbi ismerősök. Közvetlenül a  harmadik helyre tornászta fel magát a "Hogy vagytok?" és a "Hogy megnőtt a legkisebb is! Mennyi idős már?" kezdetű listavezető dialógusindítók után. Ez persze logikus, hiszen a második válasz sokkoló:
"Másfél éves múlt!"
Mire az általános reakció: "Háát, akkor már nem sok időd van! Na, mikor mész vissza dolgozni?" (Merthogy valamikor vissza kell menni, az evidens...)
A megszokott koreográfia szerint az emberek ilyenkor kétféle választ várnak: "Fél év múlva!" vagy (szégyenlősen): "Három éves koráig otthon szeretnék maradni."

Ám ekkor jön a döbbenet, mert a jóindulatúan kedves érdeklődésre tavaly óta a válaszom:  
...