Elgondolkodtató, vagy inkább megrémítő cikk jelent meg nemrég a HRportal.hu oldalon a fenti címmel:
http://www.hrportal.hu/hr/karrierista-nok-csalad-nelkul-ez-a-jovo-20100308.html
Mivel én optimista, és naiv idealista vagyok, hiszem, hogy a világ valójában nem ebbe az irányba halad, vagy ha mégis, ez a jelenség nem tud tartós maradni... Mert természetellenes... És van egy sejtésem, hogy nem a nők természetéből fakad ez a tendencia...
Mint ahogy nem hiszek abban az új, fentről generált, és hivatalos módon terjeszteni és erőltetni próbált "divatban" sem, hogy a fiaink, lányaink, mostantól csak "gyerekek" - akikbe mi szülők, és a pedagógusok(!) magyarázzuk bele a "nemi identitásukat"... Milyen abszurd és felháborító gondolat! Természet és Isten ellen való...
Csak próbálnám kivenni fiam kezéből a huszárkardot, vagy lebeszélni unokahúgomat a pörgős szoknyájáról... Eszement korban élünk, gátlástalan vezetőkkel...
Ha Te elégedett vagy a világ eddigi rendjével, mely szerint a fiad kisfiú, a lányod kislány, a férjed férfi és apa, te nő és anya vagy, (nem feltétlenül csak fakanállal és sz@rospelenkával a kezedben!) és a társadalom alapja a család, állj ki a nézeteid mellett, és ha kell, szólalj fel! Kezdetnek akár itt a blogban. Mert nehogy már a farok csóválja a kutyát... :)
Szeretettel:
(Ha még nem tetted, iratkozz fel a blogértesítőmre, hogy azonnal értesíthesselek a legújabb bejegyzésemről!)
Bejegyzések
Kedves Gyöngyvér!
VálaszTörlésSzámomra is fájó témát vetettél fel! Lehet, hogy kevésbé vagyok idealista, mint Te (sajnos!), de a bőrömön érzem a fent említett tendenciát! Környezetemben, 30 éves korosztályban, elvétve találok csak olyan párokat, akik kimondták az igent, a gyermekes családok meg egyenesen fehér hollónak számítanak!
Ezt a tendenciát Mi tudjuk csak megváltoztatni, apró lépésekkel, azzal, hogy gyerekeinknek megmutatjuk milyen jó is családban felnőni, mennyire különleges érzés is amikor megérkezik az életünkbe a szeretett poronty....mit is jelent tulajdonképpen az önfeláldozás...hogy a Világ elismerése csalóka és időleges öröm...hogy az a puha biztonság, amit a szeretett személy, a porontyok:-) adnak, az otthon melege, mindennél többet ér! Hát még a nagyszülők!!!:-)
Sajnos a Világ nem igazán jó irányba halad! De változtathatunk rajta! Tovább megyek...Óriási a felelősségünk abban, hogy merre is halad gyermekeink gondolkodása...lehet, hogy pár fecske nem csinál nyarat, de elengedhetetlenek a kezdéshez!
Csak remélni tudom, hogy egyre több minőségi házasság születik, ahol nem a csodára várnak a felek, hanem tesznek is egymás boldogságáért és megmutatják az utat a következő generációnak!Ehhez rengeteg odafigyelésre, példamutatásra és beszélgetésre van szükség...egyenrangú felekként....
Nem lesz egyszerű...
Egy ismerős tanár így fogalmazott: túl sok az ÉN, és túl kevés a MI. Mélyen egyetértek. A család már nem érték, az önzés, a szabadosság a divat, mindezt a liberalizmus zászlaja alatt, ami pedig nem ugyanaz... (Egyáltalán, ha az "érték" szót kimondod, rögtön rávágják, hogy ja, te biztos "fideszes" vagy...)
VálaszTörlésNem tehetünk mást, mint hogy jó példát mutatunk. Sok jó példa és bizony sok idő kell, hogy a cikkben írtak megváltozzanak. Gyöngyvér, Te és a Hozzád hasonlók jó példát mutatnak, sok erőt és egészséget kívánok hozzá a továbbiakban is :)
Köszönöm a biztatást, mindannyiunk nevében is.
VálaszTörlésNekem talán azért nem tűnik reménytelennek a helyzet, mert olyan közösség vesz körül, amelyben minden (nem "majdnem minden"...) családben minimum 2, de sokban 3, sőt 4 gyerek is van, és a szülők, valami oknál fogva, együtt élnek... Aktív közösségi élettel, kulturális egyesületet működtetve. (Én fogom csinálni a honlapját, napokon belül... persze Moni WP- Sulija alapján:))
Ez a csodás "mikroklímájú" hely: Szenna, ahová a 8 km-re levő Kaposvárról költöztünk ki, még egy gyerekkel. A sok gyerek pedig úgy látszik, ragadós... Próbálunk terjeszkedni... :)
Valahogy a Budapesten ragadt rokonok, barátok nem tudnak előre lépni ez ügyben... Ennyire befolyásoló tényező lehet maga a nagyvárosi lét?! Hmm...
Hát, nehogy elszórja a "csattanó maszlag a magjait", mert akkor tényleg nagy baj lesz. Én is félek attól, milyen világban nőnek fel a gyerekeink. Sajnos a mai plakátfiúk lányos külseje is azt sugallja, hogy nem "trendi" ma igazi férfinak lenni, a férfias jellemvonások nem követendők. Én a lovagiasságot szoktam felhozni példaként. A lovagi erények a középkorban a férfiak számára követendőek voltak. Ma viszont... Mi nők sem merünk igazán nők lenni, mert hiányoznak azok a bizonyos lovagok az életünkből. Szerencsés esetben életünk párjában ráleltünk a nagy Ő-re, akire rá merjük bízni magunkat, mint gyenge nőt. De elég-e gyerekeinknek az apai példa, ha máshol az ellenkezőjét látja? Biztos, hogy a család a legfontosabb közösség a gyerek számára, de amikor a gyerekek dacolnak a szülői akarattal, nem árt, ha más egészséges példa is áll előttük. Ezért kis csodák a Szennához hasonló közösségek. Többnek kellene lennie! Szívet melengető volt látni a szennai március 15-i műsor képeit, a nemzeti színű madárkát tartó gyerekeket.
VálaszTörlésKedves Gyöngyvér!
VálaszTörlésÉn Budapest mellett élek Dunakeszin, és lehet, hogy azért nem érzem a fenti állítást, mert itt komplett kismama-kisbaba városrészben élek. Itt is nagyon sok gyermek van, bár a többség kettő gyermeknél megáll. Mi már kuriózum vagyunk hárommal. Viszont az a bensőséges közösség, amiben Ti élhettek, itt hiányzik, vagy csak én nem találom velük a kapcsolatot... De a mások problémáin csámcsogás és a panaszkodás nem az én világom, de eddig akárhová próbáltam csatlakozni, mindenhol erről szóltak a dolgok.
Számomra néha egészen megdöbbentő, mennyire nem látják a szülők, milyen kincset kaptak a gyermekükkel, és sokszor karriercélok nélkül is azért küzdenek, hogy minél előbb átadják másnak a nevelésüket, és gyakorlatilag mindegy, hogy kinek. Pedig akkora fejlődési lehetőséget jelentenének a szülőknek, akik köszönik szépen, nem kérnek belőle.
Programokat sem egyszerű szervezni, mert míg ötlet van, rábólintanak, mihelyt csinálni kéne valamit, mindenkinek fontosabb dolga lesz.
Szóval Moni, igazad van, sok az ÉN és kevés a MI...
Én is tudom, hogy valamilyen szinten példa vagyok, csak épp az "elrettentő" fajtából, mert előszeretettel próbálgatok és hirdetek nem megszokott dolgokat, és sokkal jobb eredményeket érek el vele minden szinten.
Anita