A baj csőstől jön - én magam indítottam a lavinát(?)

Januárban egyik nap összeszedtem magam, felhívtam a közeli családi napközit, amit ismerőseink ajánlottak, és bejelentkeztünk. Másnap mehettünk is a "beszoktatásra". Már amikor benyitottunk, éreztem, hogy valami nem stimmel. Csak nem tudtam megfogalmazni, mi.

A ház rendes, tiszta, kicsit szegényesen, de ízlésesen berendezett, (bár kicsit sötétnek tűnt, és elég hideg volt), a gondozónő közvetlen, barátságos, a dajka is kedves - de valahogy nem éreztem, hogy "közöm lenne hozzájuk". Marci egyből szaladt játszani, hamar feloldódott a másik 3 pici mellett - csak én maradtam "fagyos", kívül-belül. Nem tudom megmagyarázni, miért de nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Alig vártam, hogy hazamehessünk.

Ráadásul semmi nem történt - de gondoltam, bölcsisekkel mit is lehetne kezdeni... A gondozónő az útjába kerülő aktuális gyerekkel kicsit mondókázott, aztán hagyta játszani, egyiknek kicsit mesélt, másikkal csúszdázott, az udvaron ténferegtünk, a gyerekek motoroztak, hintáztak - jól elvoltak, de semmi extra...

Másnap azért újra mentünk. Marci szaladt be, vette a cipőjét. Most a másik gondozónő volt, fiatal, a dajkával egyidős. Jól megértették egymást, szépen eldumáltak egymással egész délelőtt.  A magnóban szóló akadozó gagyi-kategóriás gyerekzenét kikapcsolták. Megörültem - a zenére kényes vagyok! De le is lombozódtam, mert helyette bekapcsolták a rádiót!! Elmentem egy órára - Marci nem hiányolt. Aztán jött az ebéd - üresleves, túróstészta. Alig ettek, pedig tízóraira is "csak" gyümölcs volt.

Harmadnap már összeszorított foggal, háborgó lélekkel mentem, éreztem, hogy minden porcikám tiltakozik. Marci vidáman játszott, de én egy sarokban gubbasztottam. Aztán otthagytam egy alibi bevásárlás erejéig - de rohantam vissza érte. Nyugtalanított, hogy ott van nélkülem... Ezt a nyugtalanságot nem tudtam mással magyarázni, mint hogy eleve tiltakozom a saját döntésem ellen, hogy "lepasszoljam" legkisebb gyerekemet. Azért megbeszéltük, hogy legközelebb már teljesen otthagyom, egész délelőttre. A szívem is összeszorult a gondolatra...

Negyednapra aztán megoldódott a helyzet! Sikerült a sok negatív érzésemmel megbetegítenem magunkat - erre fogom... :)  Elkezdődött a 6 hetes kálváriánk. Vigyázz, most rád zúdítom az egészet! (Át is ugorhatod, csak kiírom magamból...)

Marci szerzett valami kisgyerekek által elkapható szájfertőzést, ami az ajkakon, az ínyen és a nyelven iszonyúan fájdalmas hólyagokkal, vöröslilára gyulladt ínnyel és magas lázzal jár. Honnan tudom, hogy iszonyúan fáj? Sikerült elkapnom nekem is ezt a gyerekbetegséget. Nem tudom Marci hogy bírt enni, én 3 napig semmit nem tudtam - kakaót szürcsölgettem, minden korty között üvöltve a fájdalomtól. Közben 39,8°C-os láz... Sikerült 4 kilót fogynom - újra elértem egyetemista (tesi szak!) versenysúlyomat, csak mivel az izmom már pár éve rehabilitációra vár, inkább tűntem soványnak, mint karcsúnak. Szerencsére anyukám kijött ápolni minket -  közben szegény Palkó is elkapta. Képzelj el egy amúgy is vékony 6 éves gyereket lázasan, éhesen, aki szeretne enni, de nem tud. Felváltva sírtunk... A háziorvos ráadásul felírt egy ecsetelőt (reggel-este nyelvre, ínyre, ajkakra,) ami még a külvilágtól is elzárt - ugyanis nem elég, hogy keserű, mint a bűn, de intenzív sötétlila, mint a tinta... És csak pár nap után kezd kopni. Olyanok voltunk, mint egy családi horrorfilm. Beesett, szürke arc, sötét táskás szemek, lila szájjal, lila fogakkal. A kétéves is... WWÁÁÁÁÁ.... Aztán a szájsebész végre lekezelte, és elárulta, hogy az egyetlen gyógymód, ha rágunk, és a fogkefével lesúroljuk a hólyagokat... Köszi... Magyarázd ezt meg egy kisgyereknek. Aranygaluskával kínoztam - 3 napig nem fogyott el!!

Na, de túléltük. Közben Marcinak benőtt és begyulladt a nagylábujján a körme. Ez is jó buli volt pár napig a "feketekocsikenőcsös" dunsztkötéssel. Melegváltással Palkó mutatóujja detto. Jobb kezén, amivel rajzolt volna...

Mikor mehettek volna oviba - az óvónőket kéthetes képzésre küldték.

Mire megjöttek, Szennában kitört a hányós-f*sós kalici vírus. Még egy hét itthon, csak nehogy elkapjuk!

Egy hét múlva ovi - persze hogy Misinek is vállalni kell valamit a családi lepukkanásból... Egész éjjel hányás, lavórba, szőnyegre, ágyneműre... Másnap kutya baja - lehet ribilliózni itthon!

Végre Palkó mehetett az uszodába is - benyelt jó sok vizet, de nem baj, mert utána a Tesco pénztárnál ki is jött belőle. Éjjel a maradék.

A lavór fölül rámnézett: - Anya, miért ilyen az élet?!

Mit mondhat erre egy Anya?

Közben készülődés a farsangra. A vírus miatt zártkörű - úgyhogy a kis kalóz itthon maradt, én sem lettem kéményseprő, csak a két busó ment nagy vidáman. Délben jött a telefon - a nagyobbik busó belázasodott. Hurrrá...

Persze másnapra semmi baja - de azért újra, illetve még mindig itthon a csapat! Normális az, ha egy anya szabadulni akar egy kicsit az ördögfiókáitól?

Mert közben nekem ezermillió dolgom lenne!! Nem baj, éjjel dolgozom, bár ahogy az előző bejegyzésekből kiderült, egyre fogyó életerővel.

"Pihenésképp" a barátainkkal elmentünk a naagy szennai bálba. Majd' háromszáz ember, báli ruha, tánc,  vacsora... Másnap anyukáméknál háromfogásos vasárnapi ebéd, délután sógornőm névnapi bulija rengeteg finomsággal - csak hogy éjjel legyen mit kiadni a gyomorból... Lehet, hogy 5-kor már aludtam...

Másnapra belázasodtam. Marci szereti a meleget, mert gyakorlatilag nem szállt le rólam. Az általában szokásos napi egyszeri szopizást felszorozta hattal, egész nap rajtam lógott, miközben alig éltem. De ez a hét is eltelt. Pénteken egy hosszú hétvégére Pápára vonult az egész nagy család a dédihez. Útközben, szakadó esőben, három gyerekkel "megtekintettük" a Sümegi várat. Megígértük a nagyoknak... Apa megsínylette: estére belázasodott. Slusszpoénnak, ez hétfőre átváltozott tüszős mandulagyulladássá, lázzal együtt - de legalább itthon maradt! :)

Lekopogom, ezt senki nem kapta el...

Szerdán új életet kezdtünk. Azaz visszatértünk az életbe! :) Elhatároztam, hogy újra egészségesek leszünk. Azt is eldöntöttem, hogy nem viszem vissza Marcit arra a nyomasztó helyre.

Viszont véletlenül tudomást szereztem róla, hogy régi kedves játszóházunk felújítva, átépítve januártól Családi Napköziként üzemel!

Ez az! Felhívtam őket, és utolsó félnaposként felvettek! :) Csütörtökön el is mentünk.

Ég és föld különbség!

Belépve az ajtón árad valami melegség. (Be is volt fűtve... :) ) Móni sugárzik, a dadus ragyog, Gizi néni pedig maga a csoda. Van figyelem, (és fegyelem!) türelem, puszi és ölelés, mondókák, ujjbábok, móka és kacagás, Magyar Népmesék furulyaszó hív a bábozós mesére, csengettyűszó a terített asztalhoz, Gryllus Vilmos dúdol a játszószobában. Ez a "bölcsi" tényleg egy családi napközi, nem gyerekmegőrző...

Tehát így is lehet csinálni... Fellélegeztem, és megnyugodtam. Ide nyugodt lelkiismerettel hozom Marcit, mert tudom, hogy neki is jó lesz itt. Hetente kétszer-háromszor fogom vinni, ebéd után megyek érte. Addig a könyvtár olvasójában fogok dolgozni. Majd kapkodhatod a fejed! :) Ezután csak pozitív dolgok történnek Velem. Eldöntöttem!!

Te átéltél már hasonló periódust? Szerinted ezek véletlen egybeesések?

Ennek a bejegyzésnek a végére nem írom, hogy Szeretettel: :)

(Ha még nem tetted, iratkozz fel a blogértesítőmre, hogy azonnal értesíthesselek a legújabb bejegyzésemről! Kattints ide!)